|
Bemutatkozás Örülök, hogy megnyitottad ezt a lappot, ez azt
jelenti, hogy kíváncsi vagy
rám. Bocs a tegeződésért, de az internetes
világban most már ez a divat, hogy
ismeretlenül megszólíthatunk, és
letegezhetünk bár kit, gondoltam én sem lógok
ki a sorból. Makón születtem, de Szegeden élek,
már többször elindultam innen
"szerencsét próbálni", de valahogy mindig
visszakeveredtem
Szegedre. elhatároztam magamban, hogy most már nem
járom a felesleges
köröket, úgy is minden út Szegedre vezet,
letelepedtem végleg. Fotók restaurálásával három
éve
kezdtem foglalkozni, néhai barátom szeretette meg velem
ezt az elfoglaltságot,
hogy jó ez vagy átok az még eddig nem
derült ki de aki egyszer Photoshop-ot
megkedveli az nem igen tud leszokni róla afféle
szenvedély betegség. Ő csak
régi fényképekkel foglalkozott ezért a
többi tudást magamnak kellet
megszereznem. Barátommal minden héten
összejártunk, tapasztalat cserére a dolog
érekesége hogy ő egész más programmal
dolgozott, mint én de ennek ellenére
mindig meg volt az éjfélig tartó vitatéma
volt, hogy egy fényképnél azon
akadtunk, meg hogy az a valami paca koszfolt vagy a családhoz
tartozó kutya.
Végül elhatároztuk, hogy
elkészítjük mind a két verzióban az a
biztos, nehogy
ez miatt ne legyen megelégedve a megrendelő. Miért éppen Photoshop? A Photoshop-nak van a legelterjedtebb szakirodalma,
könnyen hozzá lehet
férni sok leírást tutoriált találni
az interneten, újságcikkekben, fotós
magazinokban közösségi portálokon. Néha
azért érdemes egy-egy szakkönyvet
vásárolni annak ellenére elég sokba
kerül, de a könyvekben legalább szakszerűen
vannak leírva a dolgok, mindenképpen ennek a kettőnek az
ötvözetét ajánlom
mindenkinek, ha Photoshop tanulmányozására adja a
fejét. Érdemes egy kicsit elkalandozni más
képszerkesztő programok felé is, ha
tudásunkat, és repertoárunkat
színesebbé szeretnénk tenni. Annak ellenére, hogy már három éve
foglalkozom ezzel a témával, nem tartom
magam profinak, mert a Photosop-ot nem lehet megtanulni, csak
folyamatosan
tanulni, ugyan is minden egyes lehetőség felfedezésekor
ujjbab
lehetőségek tárulnak eléd. Hogyan lehet hivatalosan űzni ezt a mesterséget? Mindig az aktuális törvények szerint, ami
szinte olyan sűrűn változik,
hogy nem győzök hozzá
alkalmazkodni. Most az
egyszerűsített
munkaviszony és a megbízási szerződés
között szoktam jelenleg” lavírozni” Sokan
kérdezik, hogy mi a cégem neve, ilyenkor zavarban vagyok,
mert cégről nem
beszélhetünk ez esetben csak tevékenységi
körről, de az még nem azt jelenti,
hogy nem veszem komolyan a munkámat. Köszönöm, hogy elolvastad a bemutatkozó
írásomat, ha bármi kérdésed van,
fordulj hozzám bizalommal. Üdvözlettel: Marika
|
![]() Kiemelt partnereink |

