|
Névjegy
amit az asztalra teszünk Néhány évezreddel ezelőtt Kínában már használtak névjegykártyát. Rendeltetése a név, beosztás, cím feltüntetése volt, ezen kívül a méretével is igazodott tulajdonosa hatalmasságához. Előfordult, hogy a mandarin előtt ketten vitték ajtónyi névjegykártyáját sétája közben vagy látogatásai alkalmával. A folytatáshoz most egy nagyot ugrunk térben és időben: egyenesen a Napkirály udvarába, ahol néha elég volt, ha valaki egy kártyára ráírta a nevét, de címerekkel és más jelzésekkel is ellátott lapocskák is léteztek. Az „én” előretörésének folyamata megállíthatatlan volt kontinensünkön, nem csoda hát, ha a XVIII. században már egész Európában szokássá vált a személyes kártyák használata. A névjegykártya eredetileg látogatójegy volt. A papírlapocskán szegélydísz és metszett figurák voltak, s a rajz mellett helyet hagytak az illető saját kezű aláírásának. Nagykövetek, bankárok, orvosok pedig már ekkor is készítettek olyan vizitkártyát, amelyre a nevüket eleve felfestették. A ma használatos formában 1796-ban jelent meg a névjegy. A névjegykártya használata : Ma már nemcsak a hivatalos, illetve kimondottan protokolláris, hanem a hétköznapi vagy baráti, ismerősök közötti kapcsolatokban is elterjedt a használata. A névjegy e téren betöltött funkciója azonban nagyjából hasonló a divat. Bemutatkozáskor, már a tárgyalás kezdetén adjuk át partnerünknek a névjegyünket, mert az segítséget nyújt a megszólításban és a név memorizálásában. A névjegyet mindig el kell olvasni mielőtt eltesszük, nem illik rögtön zsebre vágni. A névjegyet ne a zsebünkből húzzuk ki, ma már nagyon tetszetős névjegytartók kaphatók a menedzser boltokban, így elkerülhető az, hogy gyűrötten vegyük elő. A partnertől kapott névjegyet nem ajánlatos a sajátunk mellé tenni, mert előfordulhat, hogy másét adjuk át, különösen azok, akik csak szemüveggel tudják elolvasni az információkat. Mi kerüljön a névjegykártyára? A névjegy tartalma szempontjából megkülönböztetünk hivatalos és magánnévjegyet. A hivatalos névjegyen az emblémát, a cég jelképét a bal felső sarokba szokás helyezni. Középre kerül a név , alája a beosztás, esetleg a tudományos fokozat attól függően, hogy kinek óhajtjuk átadni vagy milyen körben kívánjuk terjeszteni. A névjegy jobb alsó sarkában tüntetik fel a telefonszámot, faxot, E-mail-t, míg a munkahely, a vállalat neve a bal alsó sarokban található a címmel együtt. A lényeg az, hogy kivitelében mindig a jó ízlés szabályai legyenek a mérvadók. A magánnévjegyen csak személyes információk szerepelnek. A név után esetleg a végzettség, sohasem a hivatalos beosztás, otthoni cím, egyes foglalkozásoknál esetleg fogadóóra feltüntetése stb. Régen élesen elhatárolódott a hivatalos és a magánnévjegy, de ma már ezek az adatok keverhetők különösen üzletember esetében. Bár a biztonságra gondolva, megfontolandó, hogy kinek adjuk át a magán névjegyünket a lakáscímünkkel és telefonszámunkkal.
|
![]() Kiemelt partnereink |

